Mindenki aggódik a babájáért, és ráadásul tele az internet az olyan infokkal, hogy ne hagyd sírni, mert a sírás stresszhormont termel, neveld kötődve, hagyd, hogy kifejezze az akaratát....stb. A gyereknevelés komplikált dolog, és nem húzható sablonok közé - szóval egyedül Ti, a szülei vagytok, akik a legjobban ismeritek a saját babátokat. Éppen ezért ne félj attól, ha a baba sír. A sírás az egyetlen közlésformája jelenleg, és mindent, ami csak a számára komfortostól eltér, azt sírással jelzi.
A baba fontos igénye a testközelség, és rengeteg tudományos tény bizonyítja a baba fejlődésére gyakorolt pozitív hatásait. Az, hogy a kicsi babák (fél év alatti) az életkoruknak megfelelő mennyiségű testkontaktust kapjanak, a szülők számára nagyon kimerítő lenne hordozóeszköz nélkül.
Gyakran látjuk a szülőkön, hogy igyekeznek megoldani ölben tartással, majd a baba súlyának gyarapodásával elérkezik a sürgető igény a hordozóeszköz beszerzésének, hogy felszabaduljon a kezük, tehermentesüljön a derekuk és mobilisabbá váljanak. De a baba számára viszont, akit eddig ölben hordoztak, most egy teljesen új dolog történik - hiszen a sima kézben tartás után, most egy eszközbe akarjuk őt beletenni.
Ki más lehetne nagyobb szószólója a kötődve nevelésnek, mint az, aki babahordozással foglalkozik (például mi) - tehát ne érts félre, nem vagyunk hívei a sírni hagyásnak. De az, ha egy baba sír a hordozóban, nem azt jelenti, hogy nem szereti a hordozást. Fogadd el, hogy nem minden babának megy egyből, és ennek a bevezetése is fokozatosságot igényel.
Néhány baba értetlenségét sírással jelzni, vagy 5-6 hónapos korban már elég erős is ahhoz, hogy eltolja, hátrafeszítse magát, amikor megpróbáljuk beletenni a hordozóba. Ez teljesen normális, hiszen, egy egészen ismeretlen dolog történik vele, és számára ölben lenni egy egészen más formátumú dolog volt eddig. Ilyenkor gyakran azt látjuk, hogy a szülők megijednek, és már akkor feladják, amikor még csak elkezdjük felvenni a hordozót - hiszen nem akarják, hogy a baba akármilyen keveset is sírjon.
Mi azt javasoljuk, hogy ilyenkor legyél türelmesebb. A sírás egy kifejezésmód, de ebben az esetben többnyire annak szól, hogy a baba számára ismeretlen, szokatlan dolog történik, és egyáltalán nem kér ebből a macerából, csak simán oda akar bújni.
Fokozatosan szoktasd a babát az új helyzethez, általában 2-3 próbálkozás után a baba felismeri, hogy ez jó dolog, és megtanulja, hogy a felvétel procedúrája csak átmeneti, és utána nagyon fincsi dolog jön. Ne ijedj meg, ha ennél hosszabb ideig tart az elfogadás.A babák néha átveszik a szülők hangulatát, tehát a pici érzi a magabiztosságod - csakúgy, mint a bizonytalanságod. Ahogy egyre magabiztosabbá és gyakorlottabbá válsz Te is, a babának is nagyobb biztonságot adsz át.
Így szoktasd a hordozáshoz:
1. Első lépésként keress egy olyan időpontot, amikor amikor a baba elégedett, jóllakott és nyugodt.
2. Ha sírni kezd, és látványosan a hordozó felvétele váltja ki a sírást, akkor a lazán felvett hordozóban probáld sétálva, ringatva, esetleg cumival (itt cumi és szoptatás is szóba jöhet) megnyugtatni őt.
3. 5-6 hónapos babáknak már igényük van arra, hogy jól lássanak, amikor ébren vannak, sőt a kezükkel is szeretnek nyúlni, szájukba venni, áthelyezni. Ezért ehhez legyen elég hely. A fejük csak akkor legyen megtámasztva, ha elalszanak, és a lapocka felett már lehet lazább a megtámasztás.
4. Legyél türelmes, lehet, hogy a felismerés nem érkezik elsőre, vagy eleinte csak rövidebb időkre sikerül a hordozás - ez teljesen természetes.
5. Ne add fel, kérj segítséget a beállításhoz, vagy próbálj ki többféle hordozót
Mit ne tegyél:
Ha a sírás fokozódik, ne erőltesd, próbálkozz később.
Olvasd el a korábbi cikkeinket, hogy miért sírhat a baba a hordozóban?