#me too #weinstein #marton #énis #abuzus
Szinte felrobbantotta az internetet az a két hete vasárnap elindult világméretű kampány, amit a Weinstein-botrány miatt Alyssa Milano a Facebookon hirdetett meg. A „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” közeg, a kampány közösségisége alig egy hét alatt több millió áldozatot segített hozzá ahhoz, hogy a gyakran évekig, évtizedekig magányosan, szégyenkezve őrzött titkát kikiabálja a világnak.
Hazánkban a #metoo kampány hatására került(ek) napvilágra a Marton-ügye(ek), mely mára botránnyá hatalmasodott. Számos közismert és magánszemély fogalmazott meg véleményt róla nyilvánosan, vagy csendesen egymás között. Zaklatás tettleg, vagy szavakkal, vagy az interneten keresztül arctalanul, gyáván, névtelenül – igen, szándékosan személyt írtam, hiszen (bár a kampányt nők indították férfi zaklatók miatt) nemcsak nők lehetnek érintettek! Valaki, aki fizikai erejénél, hatalmi pozíciójánál vagy neveltetéséből fakadóan, akár származására hivatkozva vagy kinézete miatt magasabb rendűnek képzeli magát, és ennél fogva jogosnak érzi, ha egy szerinte alacsonyabb rangú embertársával kíméletlenül, megalázóan bánik, vagy fizikailag bántja.
Nem traktálom a nyilvánosságot a saját történeteimmel, és sőt a Marton üggyel kapcsolatos véleményemet sem osztom itt meg. Nem ez az én dolgom, és nálam sokkal jobb fejek írásaival van tele az internet amúgy is.
Kérdezhetitek, hogy akkor meg mit keresek itt a #metoo közösségben, miért nem olvasgatok csendben, ahogy szoktam?
A Magyarinda alapító tulajdonosaként, a kisgyermeknevelés egyik fontos (talán legfontosabb) szakaszával foglalkozó szakemberként felelősségemnek érzem, hogy most én is megszólaljak, és hogy pár szóban kiálljak azok mellett az értékek mellett, amelyeket képviselünk.
A jövő nemzedékét, a ma gyermekeit mi neveljük. Hiszem, és három kisebb-nagyobb gyermek mellett naponta tapasztalom, hogy gyermekeink előtt az elsődleges példa mi, szülők vagyunk. Az az alapvető viselkedési minta, amit otthon tőlünk, szülőktől és a számukra elsődleges közelségben élő emberektől tanulnak, éreznek az életük első pár évében, olyan erős alapot jelentenek számukra, amit még a később javarészt nélkülünk eltöltött óvodai, iskolai kapcsolataik sem képesek felülírni.
A mindennapok pörgésében nem könnyű ezeket a jó példákat hitelesen átadni, együtt megélni a gyermekeinkkel. Sok a mindennapi stressz, nagy a társadalmi teher és elvárás mind a szülőkkel, mind a gyerekekkel szemben is, már egészen pici korban. (mit kellene már tudnia abban az életkorban, mit egyen, mit ne egyen, mivel játsszon, kivel mikor mennyit aludjon…stb.)
Mit tehetünk tehát? Olvashatunk számos jó tanácsot, mit mondjunk, hogyan viselkedjünk bizonyos helyzetekben gyermekeink előtt. Önmagunkat ezek miatt a szabályok miatt nem érdemes megtagadni, hiszen a napi rutin, a fáradtság úgyis hamar elnyom minden tanult reakciót, és kibújnak a bevésődött, kíméletlenül kendőzetlen belülről jövő dolgok. Ha hosszú távra tervezzük a társas kapcsolatainkat, egyértelműen csak őszintén érdemes. Kisbaba mellett különben sem lehet egyszerű dolog még arra is figyelni, hogy viselkedjünk. Érdemes inkább a körülményeket úgy alakítani, hogy a hétköznapi teendőket minél könnyebben, praktikusabban tudjuk megoldani.
Hogy hol a zaklatás határa, és mi engedhető meg valójában? Erre nehéz válaszolni, hiszen mindenkinek a határai máshol vannak, egyediek.
Szülőként egyet tehetünk: megpróbáljuk a gyermekeinket egy olyan érték felé terelni, amelybe nem fér bele egymás bántása semmilyen formában sem. Mindegy, hogy fiúk, lányok, vagy vegyes társaság közötti viselkedésről van-e szó, a mi feladatunk most megtanítani gyermekeinknek azt az érzékenységet, amelynek birtokában majd képesek lesznek megérezni azt a határt amit megsértve más számára már valami rossz érzést váltanának ki, és azt a határt soha ne lépjék majd át.
Hogy jön ide a Magyarinda? A babának a testközelség100% biztonságot, nyugalmat jelent. Kommunikációja a külvilág felé ebből a biztonságból az ő igényei szerint a távolság fokozatos feloldásával magabiztossá válik, az őt ölelő, és így körülvevő felnőttek ővele és egymással történő kommunikációjába élénken be tud kapcsolódni akár passzívan is. A babahordozás megkönnyíti a baba súlyának cipelését, praktikusságával lehetővé teszi, hogy ölben tartott babával a szülők szabadon kimozdulhassanak szinte bármikor, és szinte bárhová. Két szabaddá vált kézzel könnyebbé válik a baba melletti otthoni teendők elvégzése is. Ha megengedjük, hogy a baba igény szerint aludjon, és merjük az ő igénye szerint szoptatni is, csökkenthetjük mindkettőnk életében a stresszt, és több energiánk marad más hasznos dologra, a babára, a nagyobb gyerek(ek)re, a párunkra, és nem utolsó sorban persze magunkra is. A babahordozásból Apa is könnyen kiveheti a szerepét. Ha ezek a képek természetesek lesznek a kisgyermekeink számára, akkor máris egy csomó jó dolgot tettünk azért, hogy gyermekeink figyelmet, törődést lássanak maguk körül, és mi pedig tettünk egy kis lépést ahhoz, hogy a gyermekeink értékrendje olyan mederben fejlődjön, ami hosszú távon biztonságot, nyugalmat jelent számára is. Tapintatlan emberek mindig is lesznek, de egy egyszerű utcai zaklatást talán könnyebben fel tud dolgozni, egy kínos helyzetből bátrabban ki tud hátrálni, és ha bajba kerül magabiztosabban tud a szerettei felé fordulni, és nem kell majd kiírnia, hogy #metoo.
