Mi az a Császárvonal, és miért pont őket kérdeztük?
A Császárvonal projekt 2017 óta működik. Két császáros édesanya, Kiss Verus (egészségügyi újságíró) és Rákosi Dóra (gyógytornász, IBCLC) azt tapasztalták, hogy bár egekbe szökik a műtétes szülésbefejezések aránya, a császár egy sok tévhittel övezett beavatkozás. A nagy hasi műtét ellenére kevés a valós információ róla előtte, kevés a támogatás utána.
Ezért számos szülés körüli szakértővel együttműködve hozták létre a Császárvonal.hu oldalt, ahol hiánypótló támogatást nyújtanak a császárral szült édesanyáknak.
A császár nem választás kérdése, de nem is tabutéma, hiszen szülés után még sokáig kihat s mindennapok szinte minden percére és tevékenységére, így a babahordozásra is.
Rákosi Dórival beszélgettünk a császár utáni babahordozásról.
Magyarinda: Tanácsadásainkon gyakori kérdés, hogy császár után hordozhatnak-e, illetve mikor hordozhatnak az anyukák?
Rákosi Dóri – Császárvonal: Az általános hordozási tanácsadói javaslat szülés után úgy szól, hogy a gyermekágyi időszakot (kb. 4-6 hetet) pihenéssel, regenerálódással töltse minden édesanya, bármilyen úton is szült. Ez sok családban nehezen valósítható meg (pl. nagyobb testvér, dolgozó édesapa, távoli nagyszülők). Azonban már ebben az időszakban is képbe kerülhet a hordozóeszköz, de csak úgy, ha azt egy másik, felnőtt segítő használja, így segítve a gyermekágyas időszakot és az édesanyát, az újszülöttet hordozva.
Császármetszés esetén fontos tudatosítani, hogy a beavatkozás során (erről egy vér nélküli animációt itt találunk) 9 féle szövetet vágnak/húznak szét, mire a babát ki tudják emelni. Tehát ez egy nagy hasi műtét. Ahogy hazamegyünk az újszülött kisbabánkkal, az a cél, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, vagy legalábbis jól lavírozzunk a pihenés és a terhelés, illetve a műtét utáni (posztoperatív, regeneráló) mozgás közt. Mindig a saját testünk jelzéseire hallgatva - mert testünk jól súg.
MI: Mire figyeljünk?
RD: Szülés után a babát kezdettől fogva ellátjuk, felemeljük, ringatjuk. A hordozás nagyon nagy segítség, de a császármetszés egy nagy hasi műtét, így a hegre és a terhelésre is figyelnünk kell.
- Karban, ölben a kezdettől fogva ringatjuk, ringathatjuk a babánkat, rögtön a szülés és a műtét utántól. A baba súlyánál nagyobbat ne emeljünk.
- Az első hetekben a sebvédelem miatt nem annyira komfortos és nem is ajánlott az eszközös hordozás, ebben az időszakban még többet vagyunk vízszintesen, vagy ülve, így gyakorlati szempontból sem kerül anyakézbe/elölre/hátulra hordozó.
- Az első hetek, a sebgyógyulás után, saját testünk jelzéseire hallgatva - szép fokozatosan növelve a hordozási időt - tudunk hordozni. Ennek ideje kb.5-6 hetesen jön el általában.
- Ami fontos a császármetszés utáni hordozáskor: ne fájjon a derék, a gát, a has, a hát stb., és akkor tudjuk növelni az időt, ha tényleg nincs panasz. Inkább többször kevesebb idővel kezdjünk.
- Figyeljünk a sebvédelemre: ne vágjon be a vízszintes szár, a kendő - ebben például segítség lehet egy széles pánt. Van, aki a hordozás perceire, félóráira laza haskötőt tesz, hogy eloszlassa a terhelést a pocakon/ne vágjon be az eszköz.
- A baba feneke ne lógjon rá a hegre.
- Ha még van gyermekágyi vérzés és az felerősödik hordozás hatására, az intő jel, hogy még ez a terhelés sok.
- Figyeljünk, hogy a vállunkon a baba súlyát egyenletesen ossza el rajtunk a hordozóeszközt, és a testtartásunk a természetes tartásunkhoz nagyon hasonló. A helyes tartást úgy képzeld el mintha egy aranyfonal lenne a fejed tetején, ami húz felfelé! Fontos, hogy teljes legyen a mellkasmozgásod hordozás közben, levegőt tudj venni rendesen, könnyedén, legyen annyi tér. Ez befolyásolja a medencefenék mozgását is. Ne görnyedjünk össze, amikor a babát magunkra kötjük.
Ha a baba súlya miatt összegörnyedve, vagy hátra dőlve állunk, akkor a hordozó biztosan laza. Ha derékpántos eszközt használsz, érezd, hogy a derékpántra is jut a baba súlyából, mert a medencefenéki és alhasi izmokra így kisebb terhelés jut.
- Császármetszés után olyan kötéseket válasszunk - ha kendőt használunk - ahol a csomó elkerüli a sebet, tehát nem nyom sehol, kényelmes. Ilyen kötés pl. a kengurukötés, de a karikás kendő használatával is teljesülnek ezek a feltételek.
- Elöl addig hordozzuk a babánkat, amíg nekünk kényelmes, a hivatalos ajánlás a baba által elért 6 kg-os súly, de ez is függ edzettségtől (milyen fizikai állapotban voltunk szülés előtt, mozgással töltöttük-e, aktívan a várandósságot, vagy feküdtünk végig, nem sportoltunk stb.), a test nagyságától, a baba korától is.
- Ha császáros előzmény után újra baba költözik a pocakba, de mi hordozzuk a nagyobbat, a pocakunk kényelme a mérvadó, illetve saját testünk jelzései (fájdalom, görcs, kényelmetlenség eszközhasználatkor) ismét.
MI: Meddig tart körülbelül a császár utáni regeneráció, amikor már a megszokott módon mozoghatunk is?
RD: A mozgás mennyisége, minősége fokozatosan változik császármetszés után (ennek menetrendjéről készítettünk egy összefoglalót itt). Az első hat hétben a posztoperatív, műtét utáni torna az ajánlott mozgás, ezt a kórházi gyógytornász mutatja meg, vagy ha ilyen szakemberrel nem találkozunk (sajnos az anyák 80%-a nem találkozik), akkor a Császárvonal Alapcsomagja lesz segítségünkre, a 12. hétig kísér. Ennek része a gátizomtorna, a hasfal regenerálása és a hegmasszázs is - ezek mindegyike alapvető fontosságú és sokat segíthet a hordozásra való felkészülésben.
Általánosságban el lehet mondani, hogy a gyaloglás lesz az első mozgástípus, ami emellé bejön, szülés után pár héttel,( kb. 4 hét körül ) majd a biciklizés, úszás is mehet 6 hét után.
MI: Hogyan kezdjünk el az aktív mozgást hordozott babával a császár után?
RD: Szülés után általában igaz, hogy a testünkre figyelve fokozatosan kezdjünk neki az aktivitásnak. A szülés utáni 1-2 hét intenzív pihenés, sok fekvés után a következő 2 hétben már egyre több időt töltünk állva is, lakáson belül. Aztán 4 hét után, ha úgy érezzük, jólesik egy-egy rövidebb séta, már kimehetünk a szabadba.Ilyenkor eleinte még jó, ha segítséget kérünk, más hordozza a babánkat Majd jöhetnek a hosszabb séták, akár már hordozóval is.
Ez nyilván függ a lakóhelyünk adottságaitól, ha nem kell sok lépcsőn lejönni, terepviszonyoktól, a saját érzetünktől, sebgyógyulásunktól, aktivitási szintünktől.
A gyermekágy végére, eljuthatunk oda, hogy már jólesik a séta emelkedőn, vagy lépcsőn is. Ezután fokozatosan növelhetjük a séta, majd túra idejét – mindig csak annyit, amennyi jólesik.
A 6 hetes kontroll orvosi szempontból egy sarkalatos támpont, hiszen itt derül ki, hogy a szövetek regenerálódása rendben zajlik-e.Ennyit jelent és kész. A gyógyulás egy nagy hasi műtét után sok hónap, nem jelenti a 6 hetes kontroll mozgásban sem, hogy mindent szabad. Egyszerűen a szöveti gyógyulás még nem tart ott, a szülés utáni regeneráció még hüvelyi szülés után is hosszú hónapok, ( gondoljunk a gátmetszésre) , császármetszés esetén még lassabb is lehet bizonyos szempontból.
MI: Mi a helyzet a hordozós tornákkal császármetszés után?
RD: Én azt szoktam javasolni, hogy leghamarabb 4 hónappal a szülés után kapjon teret először a hordozóval végzett testmozgás, de ezt mindenképpen előzze meg saját testsúlyos edzés, erősítés, (gyógy)torna, amit intenzíven beiktatunk a felépülésbe, legalább egy hónapon át.
Én azt szoktam javasolni, hogy leghamarabb 4-5 hónapos korban kezdődjön el a hordozós torna, egyszerűen azért, mert azokat a gyakorlatokat baba nélkül is meg kell tudni csinálni stabilan, panaszok nélkül. Ha ezt 3 hósan kezded el, amikor a szöveti gyógyulás már ott tart, akkor kell 2 hónap arra, hogy ez stabilan, panaszok nélkül menjen. Nyilván figyelni kell a fokozatosságra, és mozogsz már 6 hét után is , jó esetben. A hordozós tornát is fokozatosan kezded el, pár perctől a hosszabb gyakorlatsorokig.
Az a helyzet, hogy nem lehet átugrani a regenerációs részeket. Ha nem sokat mozogsz 3-4 hónapig (bármilyen okból), hiába vagy 4 hónappal a műtét után, a folyamat ugyanaz, kezdheted az alapoktól. Jó alap kell a házépítéshez is, akkor lesz stabil.
3 hónap után. 3 hós kor körül érdemes ellátogatni gyógytornászhoz, ha lehetőséged van. Átbeszélni az egyéni variációkat, lehetőségeket, ami segíti a regenerációdat. Az online mozgások, önkezelések remekül kiegészitik az élő kezeléseket.
Utána már alkalmasabb a szülés utáni test az ilyen típusú aktivitásra is, de magában, a “semmiből” ne kezdjük el. Legyünk tisztában a testünk szülés utáni állapotával, és (néhány hétig) végezzünk regeneráló mozgást, hegkezelést előtte, hogy felkészítsük a terhelésre.
Ha hordozós mozgás mellett döntünk ezután, figyeljünk arra, hogy mellé végezzünk a gyermek nélkül is átmozgatásokat, nyújtásokat, használjunk SMR-eszközöket, és természetesen a hegkezelés se maradjon el soha (kézzel, eszközzel, szakemberrel stb.)!
Figyelj a helyes eszközválasztásra, és megfelelő beállítására, hogy a hordozód a torna alatti intenzívebb mozgás közben is tehermentesen, fixen támassza meg a babát, és számodra is jól tehermentesítsen. A torna közben a babahordozó szimmetrikus teherelosztást biztosítson (tehát a félvállas eszközök erre a célra nem jók). Érdemes a torna idejére mielőbb háton hordozásra váltani.
Ha az eszközválasztásban, vagy a beállításokban bizonytalan vagy, kérd hordozási tanácsadó segítségét.
Az itt leírt időintervallumok tájékoztató jellegűek, a regenerációs folyamat mindenkinek egyéni , kérj segítséget szakembertől.
Amennyiben új várandósság köszönt be a császáros előzmény után, akkor se hagyjuk abba a mozgást! Semmilyen kíméletre nincs szükség, hacsak erre orvos nem ad utasítást, de akár újabb császárra készülünk, akár VBAC-re (császár utáni hüvelyi szülés), anya és baba szempontjából is a legjobb döntés az aktív 9 hónap. Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyásszal olvashatsz egy hasznos interjút a témában (IVF-re és VBAC-re külön kitér) weboldalunkon.
ÖSSZEFOGLALVA: Hajrá, hallgass mindig a testedre!
Ajánló
- Bármilyen császármetszéssel/VBAC-kel kapcsolatos (akár hordozás) kérdésed merül fel, nagy, szakértői támogatói FB-csoportunkban várunk!
- Az ingyenes Császárvonal applikációban (Android/iOS) minden infót megtalálsz a kórházi napoktól a felépülésig.
- A Császárvonal Videótárában a császármetszés utáni tornák széles tárházát találod, mely komplex rendszerben segít visszaerősödnöd, mindig figyelembe véve a császáros előzményt, mindig beiktatva a hegkezelést, hegmasszázst a programokba. Kérdezz a hello@csaszarvonal.hu címen, ha nem tudod, melyik programba kezdj bele!