Mi történik azután, hogy megszületik a baba?
Nem a filterezett Instán, hanem a valóságban: fél pár zoknik között, egy kézzel teázva, a másikkal a bögrét mentve a csempéről, fehér zaj helyett szuszogást hallgatva. Ez nem szakkönyv, hanem szívből írt napló arról, hogyan lehet megúszni a teljes szétcsúszást a kisbaba mellett.
Egy kisbaba érkezése fenekestül forgatja fel az életünket. Mindegy hányadik baba. A többedik baba csupán annyi rutint ad, hogy már tudod melyik végét kell bepelenkázni, de az új baba, új kisember, új személyiség, új igényekkel.
Aztán minden új baba érkezése egy új családi rendszert kíván, miközben mindannyian annyira várjuk az kis jövevény érkezését, minden korábbi szokásunk darabjaira hullik szét, és ha jól áttervezed, hogyan is lesz ezután, a baba biztosan újratervezi az egészet. Szóval egy dolgot tudhatsz biztosan, hogy semmi nem úgy lesz, ahogy előre kitaláltátok.
És hogy mi segíthet? Ha megérted a babát.
Amikor az első babát vártam, elhatároztam: én bizony nem fogok bedőlni a marketingnek. Mi nem veszünk kiságyat ötféle baldachinnal, sem zenélő zsiráfot. Nálunk esélyegyenlőség lesz, és az apa is kiveszi a részét az éjszakai ébredésekből, és majd mi ügyesen megtanítjuk a babának, hogy már pár hónaposan milyen fontos a napirend, és át is fogja aludni az éjszakát, mert mi jól fogjuk csinálni! Mert tudatosak vagyunk és mi majd figyelünk erre.
Az igény szerinti szoptatás, a hordozás és a mosipelus a hippiknek való, a mi babánk viszont jólnevelt lesz, és nem kapatjuk fel, hanem lesz napirendje, amiről olvastuk is, hogy milyen fontos neki.
Csak valahogy a baba erről nem volt értesítve.
Leteszem – üvölt.
Felveszem – csend.
1-2 óránként szoptatok. Éjjel is.
Apa nem tud szoptatni.
Apa visszament dolgozni.
Apa éjjel aludni akar, különben másnap nem tud dolgozni.
Én a fotelban alszom, karomban a babával, és amint leteszem – üvölt.
Felveszem – csend.
Fotelba vissza, megint szoptatok…
….végtelen körben.
Jöttek a jótanácsok, mit csinálunk rosszul.
Ez a baba nem jó. Meg kell tanulnia, szoktassuk hozzá, biztos fáj a hasa és adjunk neki cseppet, vagy diétázzak. Hallgassunk fehér zajt, van a youtube-on tízórás verzió, attól majd alszik (spoiler: fog, de Te megőrülsz). Keljen hozzá az apja, mert érzi az illatom és csak szopizni akar – wtf valóban, és apa nem tud szoptatni (azóta sem).
Kialvatlan vagyok, már 10napos, szépen megindult a súlya, de letenni továbbra sem lehet, különben sír….igazából az a legjobb, ha ölben van és sétálok vele, mert leülni se nagyon tudunk, csak ha nagyon mélyen elaludt.
2 kép él bennem ebből az időszakból. Vagy kicsavarodva félálomban ülök a fotelban a babával és a telefont görgetem. A karom elzsibbadt és mindenem fáj. Vagy rinhatózva bolyongok a lakásban kitolt csípővel és mindenem fáj. A legnagyobb pihenés, ha a férjem hazajön és átveszi egy kicsit a babát, és egyedül eljutok a vécére, vagy zuhanyozni.
Büszke vagyok, hogy ilyen ügyesen lavírozok, a baba gyönyörű, szépen fejlődik. Én viszont kezdek egy zombihoz hasonlítani. Eltelt majdnem 2 hét, mire leesett a tantusz.
Kell egy hordozó, mert jól látszik, hogy a babának a legjobb megoldás: a testközelség.
Próbálgatjuk a hordozást egy régi kendővel, nem megy.
Volt egy régi szövött kendőnk, nem tudtam normálisan megkötni, vág mindenhol, de visszakaptam a kezeimet legalább, a hátam is örül, és nem érdekel ez a hippis dolog, ha egyszer működik.
A hordozás nemcsak a testemnek segített – de a tejemnek és az épelméjűségemnek is.
Nem izmoztam tovább a napirenden, úgyis tökmindegy volt, a végén mindig nekem fogyott el a cérnám hamarabb. Hogyan is bírtam volna hallgatni az egyre kétségbeesettebb sírást? Ha a baba cicit kér, akkor azonnal kér, nem bír a napirend miatt várni még félórát.
Ha sírt felvettem, ha szopit kért, megszoptattam.
Hippi level 2.
Kezdtem érteni őt. Megértettem, hogy az én kisfiam teljesen normális, és a legtöbb újszülött baba pont így működik. Miért kellene elvárni egy ilyen pici babától, hogy a pocakban megkapott teljes ellátásból és ölelésből a születéskor hirtelen kikerülve mindenhez egyszerre alkalmazkodjon?
Innentől az anya teste nélkül egyedül kell lélegezni, vért keringetni, hőt szabályozni, emészteni. Minden hűvös, hangos és fényes. Egyetlen dolog emlékeztet a születés előtti létre, ha a baba testközelben lehet és ringatjuk.
Megértettem, hogy a szoptatás nemcsak éhség ellen jó, hanem megnyugtat, a szomját oltja, elaltat, összeköt …egy babának ez az új kültéri köldökzsinór. És ez akkor is igaz, ha tápszerrel tápláljuk, mert ez egy nagyon mélyen kódolt ösztön.
Az én többemberes kisfiam igényei kezelhetőbbek lettek, ő is „jó” baba lett, és így sokkal kevesebbet sírt. Én pedig azzal, hogy elfogadtam, hogy az ő tempója a külvilághoz való alkalmazkodásban ilyen, én is sokkal nyugodtabb lettem.
Megértettem, hogy ölben lenni neki maga a biztonság, és a kis fejében mi még egyek vagyunk. Már egyre kíváncsibban tekintget kifelé, és biztos voltam benne, hogy érettségizni a saját lábán megy majd.
Persze a lakásunk katasztrófa súlytotta terület, és a háztartás kézbentartása óriáskihívás volt számomra és tűzoltásszerűen történt. A főzés-mosás-takarítás hármasból sorsolással választottam egyet aznapra, hogy melyik legyen kész mindenképp, és este pezsgőt bontottunk, ha mind sikerült.
A gyerekszoba nagyszülők révén lassan felvehette a versenyt egy játékszállító konténerrel, és az elmélet, miszerint a gyereknek nem veszünk hülye műanyagjátékokat és főleg zenélő kütyüket nem, már olyan távolinak tűnt, és igazán jelentéktelen súlyúnak a hétköznapi életbenmaradás mellett. A legtöbb, ami tőlünk telt, hogy 1-2 napon belül sajnos lemerültek vagy véletlen elvesztek az elemek az összesből.
Altatás? Na, az egy külön tudományág. A hordozás ebben is meghozta a varázslatot és elhozta az egyetlen biztos receptet az altatásra. Nappal tuti módszer, éjjel pedig ha végképp semmi nem működött, bevetettem a titkos fegyvert: rajtam aludt el, miközben szoptattam. Szóval biztos úton lecsúsztam hippinek!
Nappal, ha biztosra akartam menni, hogy egy jót alszik a baba, akkor rajtam is maradt, így nem kockáztattam, hogy felébred, miközben lerakom a kiságyba lopakodó ninja üzemmódban. A kis babatest édesen szuszogott, a szívemhez simulva, én meg közben... hát, legalább kávét ihattam. Két kézzel, vagy megcsináltam pár házimunkát így.
Később mélyebben beleástam magam a témába, és hordozási tanácsadónak tanultam, megtudtam egy csomó újdonságot, mi mindenre jó még a hordozás kezdve a bölcsőhalál kockázatának legminimálisabbra csökkentésétől a lázcsillapításon át a biztonságos kötődés kialakulásáig még számos jótékony hatása is van.
Nem mondom, hogy nem keltem fel ezután is 43-szor éjszaka. És azt sem, hogy nem voltam rettentő fáradt többé. De annak az elfogadása, hogy minden baba a saját tempójában fog a külvilághoz alkalmazkodni - ki gyorsabban, ki lassabban – nagyon felszabadító érzés, és sokkal könnyebb lett minden csupán attól, hogy már nem görcsöltem azon, van-e napirendünk.
Nem lettem szent, nem lettem tökéletes anya.
A büfiszagú hétköznapok sokszor megrágtak, és kiköptek, de valószínűleg befordultam volna, ha a hordozás nem adja vissza a két szabad kezem és azt a mobilitást, amire szükségem volt ahhoz, hogy ne vesszem eszem teljesen a pelenkázóasztal, játszószőnyeg, szoptatósfotel bermudaháromszögében.
És megadta azt a szabadságot is, ami ahhoz kellett, hogy apát jobban be tudjam vonni a babagondozásba. Csoda volt látni, amikor rajta aludt el a pici, hatalmas segítség, amikor elvitte sétálni és szusszanhattam kicsit. És tényleg tökéletes családnak éreztem magunkat, amikor hármasban elmentünk az első kirándulásra a pár hónapos babával – majdnem úgy, mint a baba születése előtt ketesben.
Nincs patikatisztaság, múzeumi rend. Van, hogy kaki vagy büfiszag van a lakásban. Van, hogy elöl marad az orrszívó hetekre. A ruhám fél óránál tovább nem marad tiszta, mert valaki tuti belekeni a maszatos kis kezét. Van, hogy sípolós játékra lépünk az éjszaka csendjében, pedig végre épp nem ébredt fel senki.
3 gyermekünk már mind nagyok. Mindenki tud járni, senki nem alszik velünk, és nem ülnek az ölünkben. Sok barátjuk van, önállóak, állítólag nincsenek elkényeztetve se, pedig a napirend mítoszát már az elsőnél felszámoltuk.
Mi így vagyunk mi. Így vagyunk jól mind. Az egész család.
Találd meg az egyensúlyod, a saját megoldásaid. Jó elolvasni szakértők, szomszédok, barátok, babás csoportok tapasztalatait, de mindig tudd, hogy a babád egyedi.
A te babád és a család jóllétét, boldogságát, nyugalmát, szokásait egyedül ti alakítjátok olyanná, ami nektek jó. A hordozás sokat segít abban, hogy ez könnyebben menjen.
